A Ferencváros hazai pályán ugyanúgy 4–0-ra múlta felül a Shamrock Rovers labdarúgócsapatát a Konferencia-liga selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén, mint egy évvel ezelőtt.
Forrás: HírTV
További hírek a témában:
-
Tavaly az Európa-liga csoportköréért csapott össze a két gárda, akkor a magyar bajnok végül 4–1-es összesítéssel jutott tovább.
-
A visszatérő Cristian Ramírez fantasztikusan játszott, a szurkolók BL-hangulatban ünnepeltek.
-
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 4–0-ra legyőzte a vendég ír Shamrock Rovers együttesét, a Kecskemét pedig 2–1-re a lett Riga csapatát.
-
A Ferencváros hazai pályán ugyanúgy 4–0-ra múlta felül a Shamrock Rovers labdarúgócsapatát a Konferencia-liga selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén, mint egy évvel ezelőtt.
-
Sokat javuló játékkal magabiztos, négygólos győzelmet aratott a Ferencváros a labdarúgó Európai Konferencia Liga második selejtező körének első mérkőzésén az Üllői úton. Ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé, amelyért természetesen még megfelelő eredményt kell elérni majd a jövő heti, írországi visszavágón is. Nem mondható sajnos, hogy hétköznapi előzmények után lépett pályára a magyar bajnok
-
Máté Csaba a múlt heti BL-mérkőzés hatásairól is beszélt.
-
A feröeri Kí Klaskvik elleni BL-kiesés után most minden összejött a Ferencvárosnak.
-
Sigér Dávid több mint két év után lőtt ismét gólt.
-
A Ferencváros a múlt heti Bajnokok Ligája-kiesés után a Konferencia-liga-selejtezőjének második fordulójában magabiztosan győzött, 4–0-ra verte az Üllői úton az ír Shamrock Roverst. A Debrecen és a Fradi mellett a Kecskemét is győzelemmel kezdte meg a kupasorozatot.A Fradi egy évvel ezelőtt is játszott már a Shamrockkal, de akkor még az Európa-ligában, az eredmény akkor is 4–0 volt a párharc budapesti meccsén.A Ferencváros nem rontott neki az ellenfelének, inkább csak a múlt heti kínos kudarchoz hasonlóan meddő mezőnyfölényben futballozott, de a támadásépítések kulcspasszai ugyanúgy rendre pontatlanok voltak, vagy fennakadtak a rivális védelmi vonalán, írta tudósításában az MTI. Bő negyedóra elteltével egy hatalmas kapushibának köszönhetően – Sigér lövése egy védőről az égbe perdült, majd Mannus a kapuba hulló labda mellé ütött – vezetést szerzett a magyar bajnok. Bár nagy helyzetei nem voltak, Ramirez átlövésből az első meccsén góllal tért vissza a Ferencvárosba, amelytől hat és fél éve távozott. A második félidő újabb hazai góllal indult Ramirez beadásából Traore fejelt kapuba. A harmadik gól már eldöntötte a meccset, már csak a különbség volt kérdéses. Az írek a félpályát is alig tudták átlépni, minden energiájukat felemésztette a védekezés. Ennek ellenére a legnagyobb szünet ekkor telt el két gól között, 27 percet kellett várnia a közönségnek, amely aztán Traore önzetlen passza után az NB I. paksi gólkirályának első ferencvárosi találatát ünnepelhette. A Shamrock majdnem azonnal válaszolni tudott, de előbb a keresztléc, majd Dibusz mentett, ezt követően a hátralévő időben rendületlenül támadott tovább a Ferencváros, de újabb gól már nem született.A Kecskemét is győzelemmel kezdettBátran, lendületesen kezdett a Kecskemét, többször is eljutott a vendégek kapujáig, 15–20 perc után azonban kiegyenlítettebbé vált a játék. A Riga veszélyes támadásokat vezetett, két ziccere is volt. A szünet után 11-eshez jutott a magyar csapat, miután a ghánai Baba Musah a 16-oson belül fellökte a csereként beállt Meszhit. A büntetőt Szuhodovszki Soma lőtte be. Vezetése tudatában sem állt vissza a Kecskemét, továbbra is támadásban maradt – egyszer bravúrral védett Purins –, de a lettek is többször veszélyezették Varga kapuját. A hajrában leginkább a kontrákra helyezték a hangsúlyt a hazaiak, és egy ilyen végén Pálinkás megduplázta az előnyt. Sokáig azonban nem örülhetett a népes szurkolótábor, mert a rivális egy perccel később szépített, így a Kecskemét egygólos előnnyel utazhat majd a visszavágóra.Konferencia-liga, selejtező, 2.
-
Fölényes győzelemmel próbálta meg feledtetni a BL-kiesést a Ferencváros az EKL-selejtezőben (Népszava)
A feröeriek elleni látványos kudarc után most sima négyest rúgtak a zöld-fehérek az ír Shamrock Rovers csapatának. (Sport)
-
Az ecuadori focista hét év után góllal és gólpasszal tért vissza.