Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is.
Forrás: hvg.hu
További hírek a témában:
-
Miután a törvénytervezetet a baloldal és egyes pedagógus szakszervezetek álhírei, hangulatkeltése és erőszakosmegmozdulásai kísérték, a pártokat is egyeztetésre hívták – írja a belügyminisztérium.
-
Hétfőn a pedagógusnap miatt felvonulásos tüntetéssel ünnepelték a tanárokat a diákok, a Belügyminisztérium pedig épp ma nyújta be a parlament elé a szakma által sokat kritizált és kifogásolt státusztörvényt.
-
Szerintük elég egyeztetés előzte meg a státusztörvényt, amelyet ma nyújtanak be a parlamentben.
-
Több hónapos átfogó egyeztetést követően a kormány 2023. június 6-án benyújtja az Országgyűlésnek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét– olvasható a Belügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében. A tárca szerint törvényjavaslat megalapozza a pedagógusok társadalmi, szakmai megbecsülését, további jelentős béremelését. Utóbbi kapcsán kiemelik, régen elkezdődhetett volna a béremelési folyamat, ha az olyan, 5–6 milliós havi fizetésért
-
A milliókat kereső baloldali képviselők továbbra is akadályozzák, hogy a tanárok jól keressenek.
-
Fidesz: Brüsszel és a baloldal akadályozza a pedagógusok béremelését – Reagálás a BM közleményére (Híradó)
Brüsszel és a baloldal akadályozza a pedagógusok béremelését – tudatta a Fidesz közleményben kedden.
-
Benyújtja a Belügyminisztérium azt a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénytervezetet, ami ellen hónapok óta tüntetnek a diákok és a tanárok is.
-
A széleskörű társadalmi felháborodás ellenére is Parlament elé kerül a javaslat.
-
Több hónapos átfogó egyeztetést követően a kormány kedden benyújtja az Országgyűlésnek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét, amely megalapozza a pedagógusok társadalmi, szakmai megbecsülését, további jelentős béremelését – közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
-
Több hónapos átfogó egyeztetést követően a kormány kedden benyújtja az Országgyűlésnek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét, amely megalapozza a pedagógusok társadalmi, szakmai megbecsülését, további jelentős béremelését – közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
-
A Belügyminisztérium magyarázata szerint „a törvénytervezetet a baloldal és egyes pedagógus szakszervezetek álhírei, hangulatkeltése és erőszakba forduló megmozdulásai kísérték”, pedig ők aztán minden érdemi javaslatot befogadtak. (Belföld)
-
Úgy tűnik hiába tüntettek hónapokig a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénytervezet ellen a diákok és a tanárok, a Pintér Sándor-vezette Belügyminisztérium kedden közölte, hamarosan benyújtják a státusztörvényként elhíresült törvényjavaslatot.
-
Több hónapos átfogó egyeztetést követően a kormány kedden benyújtja az Országgyűlésnek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét, amely megalapozza a pedagógusok társadalmi, szakmai megbecsülését, további jelentős béremelését – közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
-
A Belügyminisztérium közleményében baloldalról gerjesztett öncélú politikai vitáknak és a diákokat erőszakba forduló tüntetésekbe sodró megmozdulásoknak minősítik az országos tiltakozóakciókat.
-
„Átfogó egyeztetést követően”.
-
Az Országgyűlés elé kerül a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénytervezet – közölte a Belügyminisztérium kedden.
-
A hétfői tüntetés után az Országgyűlés elé kerül a szakma által sokat bírált törvényjavaslat.
-
Rendeződik a pedagógusok helyzete, az Országgyűlés elé terjesztik a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét.
-
Kérdés, hogy melyik változat kerül fel a parlament honlapjára.
-
A BM benyújtotta a tanárokat ellehetetlenítő státusztörvény tervezetét a parlamentnek (Magyar Narancs)
Ha elfogadják, a munkáltató betekinthet a pedagógusok munkahelyi laptopjába, meghosszabbítható lesz a tanév, nő a tanárok alapszabadsága és jöhet a teljesítményalapú bérezés.
-
Az oktatásért is felelős belügyi tárca megfogalmazása szerint több hónapja, átfogóan egyeztettek a törvény minden egyes részletéről.
-
Badarságokat beszél Pintér minisztériuma.
-
A Belügyminisztérium szerint ,,több hónapos átfogó egyeztetés” volt, így június 6-án benyújtják az Országgyűlésnek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét.