A Demokratikus Koalíció elnöke ma este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége lesz.
Forrás: ATV
További hírek a témában:
-
A mostani válságot a DK elnöke szerint a Fidesz magának köszönheti, és rosszabb lesz a jövő év, mint az idei.
-
A volt miniszterelnök szerint most valami igazán nehéz időszak készülődik.
-
Gyurcsány Ferenc szerint az, hogy a kormány már a családtámogatásokhoz is hozzányúl, azt mutatja, hogy valóban nagy baj van. A DK elnöke szót ejtett a közeledő önkormányzati választásokról is, ahol korábbi véleményét némileg megváltoztatva úgy nyilatkozott, hogy azt fogja javasolni a DK-nak, hogy támogassák Karácsony Gergely indulását a főpolgármesteri pozícióért.
-
A volt miniszterelnök szerint nem az a végcél, hogy a DK az ellenzék legerősebb pártja legyen, hanem hogy kormányozhassák az országot, de ehhez az kell, hogy legyen az ellenzéknek egy „közepe”, és ma a DK-nak van erre leginkább képessége.
-
A volt miniszterelnök szerint a Karácsony Gergely-féle mozgalomhoz érkező százmilliók több szempontból kellemetlenek.