A hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása az új pedagógus életpályatörvény egyik célja – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.
Forrás: Magyar Nemzet
További hírek a témában:
-
Nehéz szövegértési képességeket elvárni a diákoktól, ha az a Pedagógusok Szakszervezeténél is hiányzik – írják közleményükben.
-
A Gulyás Gergely vezette tárca szerint ha a szakszervezetet tényleg érdekelné a tanárok sorsa, a kormánnyal együtt harcolna Brüsszelben.
-
A tárca szerint félreértették Gulyás Gergely szavait.
-
Az új pedagógus-életpályatörvénynek és a pedagógusok arra alapozott béremelési programjának éppen az az egyik célja, hogy a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása javuljon – hangsúlyozták.
-
A Pedagógus Szakszervezetnek nem erőssége a szövegértés. Nem tudták ugyanis értelmezni Gulyás Gergely kormányinfón elhangzott szavait, ezért következetesen mindent IS visszautasítottak. A Miniszterelnökség most közleményben válaszolt nekik, rávilágítva, hogy meglehetősen hiteltelen a szervezet részéről érdekvédelmi csoportként hivatkozni magukra, mikor a kampány során egyértelműen a baloldal támogatásában merült ki a tevékenységük. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) úgy
-
A Miniszterelnökség közleményben reagált a PDSZ nyilatkozatára.
-
Lesújtó eredmény hozott a magyar diákok legutóbb szövegértési kompetenciamérése, mint arról korábban beszámoltunk, a nyolcadikosoknál és a tizedikeseknél különösen nagy volt a visszaesés. Meg is kapta a rossz eredményeket firtató kérdést Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón, válasza pedig sokaknál kiverte a biztosítékot. A miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis arról beszélt, hogy integrációs problémák vannak az oktatásban, […]
-
Közleményekben üzenget egymásnak a PSZ és a Miniszterelnökség, utóbbi szerint a szakszervezet úgy ítéli el a Gulyás kijelentését, hogy közben egyetért vele.