Címke: Horvátország határnyitás

Nagyvilág

Horvátországban 70 százalékkal kevesebb turista nyaralt az első félévben

Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte Kristijan Stancic, a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) igazgatója. Hozzátette: júniusban kicsit jobb volt a helyzet, a tavalyi forgalom 32 százalékát teljesítették. A legtöbb […]

Dubrovnik
Itthon Nagyvilág

Megyünk-e idén a horvátokhoz pancsolni? Kiderül

Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán közösségi oldalán.     Szijjártó Péter videójában azt közölte, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról.     Elmondta: a számok […]