Háromtonnás, közel 233 milliárd forintnak megfelelő feketepiaci értékű, Ecuadorból Németországon keresztül érkező kokainszállítmányt foglaltak le Lengyelországban – közölte keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő.

Forrás: pixabay.com

    A lengyel központi nyomozó hivatal (CBS) és a határőrség által végrehajtott akció során lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke 3 milliárd zloty (232,8 milliárd forint) – mondta el Morawiecki. Közlése szerint a kokain korábban Hamburg kikötőjébe érkezett, ott azonban a helyi hatóságok nem fedezték fel.


    A drogot feltehetőleg nemcsak Lengyelországban terjesztették volna, hanem a skandináv feketepiacra is szánták, és egy része visszakerülhetett volna Németországba – tette hozzá a kormányfő.

Forrás: pxhere.com


    A sajtóértekezleten szintén felszólaló lengyel belügyminiszter, Mariusz Kaminski az akciót az eddig legnagyobb drogellenes sikernek minősítette a lengyel rendőrség történetében.


    Kaminski felidézte: tavaly decemberben a lengyel hatóságok a tengeri úton Kolumbiából érkező, közel kéttonnás kokainszállítmányt tartóztattak fel, idén márciusban pedig több mint negyed tonna tiszta heroint foglaltak le.

Forrás: MTI.hu, képeink illusztrációk