Több mint hétszázezer forintos bruttó illetményért keres katonákat a legmodernebb harci eszközökre a Magyar Honvédség. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelentette be pénteken Szentesen, ahol beszélt arról is, hogy Magyarország továbbra is a béke pártján áll az orosz-ukrán konfliktusban.
Forrás: Délmagyar.hu
További hírek a témában:
-
Embert várunk a vasra! – mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, a nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért. A Magyar Honvédség átfegyverzése a
-
A honvédelmi miniszter kifejtette, a nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért.
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf embert vár a vasra.
-
Jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba.
-
„Embert várunk a vasra!” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint.
-
A honvédelmi miniszter Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint.
-
Honvédelmi miniszter: embert várunk a vasra! (Kisalföld.hu)
Jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba.
-
Jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba.
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf embert vár a vasra.
-
Bruttó 737 ezerért toboroznak katonákat.
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Embert várunk a vasra! (Magyar Hang)
Toboroz a honvédelmi miniszter.
-
Csúszfizetéssel várja a lövészkatonákat a honvédség (Magyar Nemzet)
Elárulta a honvédelmi miniszter, mennyi pénzt kap, aki katonának áll.
-
Bruttó 700 ezres fizetésért toboroz katonákat Hiúzokra a Honvédség (Magyar Narancs)
A honvédelmi miniszter szerint korszakhatárhoz ért a haderőfejlesztés.
-
A honvédelmi miniszter 737 ezres bruttóval csábít az új Lynx páncélost is majd használó zászlóaljba katonákat – a BKV-nál a járművezetők átlagbére ettől csak 7 ezer forinttal marad el.
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt zászlóaljba vár jelentkezőket. (Belföld)
-
Így ajánl állást a magyar honvédelmi miniszter, mutatjuk, mekkora fizetésért.
-
Embert várunk a vasra! – mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint.
-
Mi lesz ebből: Olyat mondott Szalay-Bobrovniczky Szentesen, hogy majd leszakad a mennyezet (Nyugati Fény)
Komoly összegek is szóba kerültek.
-
A Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba toboroz a Honvédség (PestiSrácok)
Embert várunk a vasra! – mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, a nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért. A Magyar Honvédség átfegyverzése a legmodernebb,
-
Szentesen toborzott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
-
Embert várunk a vasra! (Ripost)
Mondta a honvédelmi miniszter,
-
Embert várunk a vasra! – mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint.
-
Embert a vasra! – ennyiért keres katonákat a Honvédség (Világgazdaság)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a nemzeti ellenálló képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért.
-
Jelentkezőket keresnek a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt zászlóaljba. A honvédelmi miniszter Szentesen arról beszélt, hogy kezdésként több mint 700 ezer forint … …
-
Heti lapszemlénk.