Van egy srác, az András, aki elhozza nekünk a Kárpát-medence hegységeit, természeti kincseit, fenséges panorámáját. Övé a hegyeim.hu.

Túrázó, blogger, vlogger, de kicsit sem influenszer. Kiszemeli a következő úticélját, felkerekedik, felvételeket készít és megosztja velünk a lélegzetelállító élményeit. Ezért mi hálásak vagyunk, és csillogó szemmel várjuk a következő és az azt követő beszámolókat szép sorjában.
Mészáros András ezt gondolja arról, amit csinál:
„A saját szórakoztatásom alatt azt értem, amikor egy túra vagy élmény után írom a cikkeimet, akkor egyrészt egy kicsit újraélem az egészet, másrészt pedig próbálok utólag minél több információt, érdekességet megtudni az adott hely történetéről és a benne rejlő lehetőségekről. Ezáltal még több információt szerzek, ami nagyon sok esetben érdekes és rengeteget tanulok belőle.

Igyekszem kirándulásaim során minél többet megtapasztalni, és a lehető legközelebb kerülni a természethez, az adott hely kultúrájához, gasztronómiájához.
Általában ezen kirándulások nagy részét motorral teszem meg, hiszen így még több impulzus ér, és olyan helyekre tudok eljutni viszonylag gyorsan, ahová egyébként mással nem. Azért ugye a motorozás szeretete sem utolsó szempont.

Sok szabadidőmet töltöm az oldal fejlesztésével és cikkeim megírásával. Sok ötletem van még az oldal fejlesztésével kapcsolatban, és rengeteg feldolgozatlan anyagom van még, amelyek csak arra várnak, hogy megírjam őket.”
Pádistól a Vigyázó csúcsáig
A közelmúltban járta be az Erdélyi-Szigethegységet, túráját „Pádistól a Vigyázó csúcsáig” címmel illette, és a helyszíneken felvett, majd a Youtube-ra feltöltött videókban mesélt:
Forrás: Hegyeim.hu – Az emberléptékű természet, https://hegyeim.hu/rolam